A kunok nyelvének emlékeiről

A velencei Marciana könyvtár gyűjteményében sok régi kéziratos kódex között a „kunok maradéki” számára egy különösen becses emléket őriz: a Codex Cumanicus néven ismert hártyakódexet, mely a népvándorlás utolsó nagy hullámaként Belső-Ázsiából Európába érkezett kun nép legnagyobb, legjelentősebb nyelvi és művelődéstörténeti emléke. A kézirat gótírással készült a 14. században. Mai alakjában a Kun Kódex 164 oldalból áll.

Gróf Kuun Géza orientalista 1880-ban közzétette latinul teljes szövegét, melyet terjedelmes bevezetéssel, bőséges lapalji jegyzettekkel, több indexszel látott el.

A kun nyelv a kipcsak, török nyelvek északnyugati csoportjába tartozó kihalt nyelv.

A kipcsak-török népek irodalmának és nyelvének legrégibb, legfontosabb nyelvemléke a Codex Cumanicus (Petrarca-kódex). Állítólag Petrarca könyvtárából került a kéziratos mű Velencébe, s ezért nevezik Petrarca-kódexnek is. Györffy György gondosan megvizsgálta a kéziratot, s arra a közvetkeztetésre jutott, hogy a Codex Cumanicus papírra írt lapjaival, XVIII. századból való bőrkötésével sehogyan sem illik a bibliophil Petrarca könyvei közé. A Codexről először Tomasini tett említést 1656-ban. Leibnitz 1768-ban a velencei könyvtár katalógusában fedezte fel a kéziratot. Gróf Teleki József titkára, a magyar Cornides Daniel 1769-ben kereste meg Velencében a Codex Cumanicust, s lemásolta annak első 22 lapját.

A több különböző jellegű mű (kolligátum) egybekötésével keletkezett tartalmilag is eltérő mű, különböző időben és különböző szerzőktől keletkezett. Két eltérő évszám található benne. Az elején (olasz rész, 1-110. old.) 1301. július elsejei a keltezés, később 1362-es évszám is van benne. A második rész (német rész) több éven keresztül készülhetett, s zömében egyházi szövegeket tartalmaz. Szerzője nem egyetlen személy.

„Kuriózumként kerültek közéjük a találós kérdések, a kún folklór, nép irodalmi sérülten is megbecsülhetetlen értékű emléke. A szószedetek, nyelvtani golosszák, a kún nyelvet tanuló, eleinte gyarló módon ismerő szerzetesek okulására szolgáltak.” „A latin előzményekre visszatekintő vallásos szövegek, ill. versek, a komán (kun) találóskérdések, ill. nyelvtani feljegyzések valószínűleg német franciskánus misszionáriusoktól, a mű feltehetően korábbi eredetű latin-perzsa szótárrésze pedig olasz kolonistáktól származik… A török irodalom szempontjából elsősorban a mű folklór anyaga jelentős” – írja róla Hazai György. 2

A kódex 120-121. oldalán a török népköltészet iránt érdeklődők 46 kun találóskérdést találhatnak. (pl. Zöld gidám pányva végén hízik – dinnye)

A Codex Cumanicus része a Kun szótár, mely 2500 szót tartalmaz. Gyárfás István azt is hangsúlyozta, hogy a háromnyelvű szótári rész elsősorban kereskedelmi célokat tartott szem előtt. A tárgyi rendbe szedett szótári anyagban ugyanis 89 fűszernevet, 70 kereskedelmi tárgyú szót, 17 drágakő-nevet, s 91 irodai tevékenységgel kapcsolatos szót találtak.

Ligeti Lajos 8 munkájában a következőket írja: „Nem lehet vitás, hogy a perzsa rész is, akárcsak a kún a fekete-tengeri olasz kolónia szándéka szerint jött létre: tolmácskönyvnek készült.” Ligeti a következőképpen összegez a Codexszel kapcsolatosan: „Eddigi kutatásainkat összefoglalva arra a megállapításra kellett jutnunk, hogy a Codex Cumanicus két, egymástól független könyvből keletkezett. Az elsőt nevezhetjük a „Tolmácsok Könyvének” (1-110), a másikat a „Hittérítők Könyvének” (111-164.) …

Nyelvünkben néhány jövevényszó őrzi a kun nyelv emlékét, pl.: komondor, kuvasz, csősz, árkány (hurok) tőzeg, boza (kölesből erjesztett, enyhén alkoholtartalmú sörféle ital), koboz (kezdetleges zeneszerszám), cötkény, cetkény (kutyatej), daku (ködmönféle, bundaféle), ontok (morzsa, kenyérmorzsa, maradék kis darab kenyér, katonáéknál szűken mért kenyéradag), ákos, ágos (folyó, folyam), bajca, bájca, barca, balca, bárca (védő levél, hivatalos irat, parancs, hatósági engedély, útlevél), barág, barag, barak (nagy bundájú, hosszúszőrű komondor-szerű kutyafajta), karambél (mezei fátyolvirág)

Kun eredetű családneveinek: Agbúra, Alacs, Betlen, Butak, Csőreg, Erk, Kada, Karacs, Karakas, Karaszon, Köszömös, Orog (Horogh), Szokor, Talmasz, Tekes.

Kun eredetű földrajzi neveink: Atkár, Bajandor, Csivag, Érbuga, Katoncsa, Kocsér, Pecsene, Talla, Torta.

A „kun” szó a kun nyelvben fejedelmet jelent. Régi latin nyelvű okmányaink „Cumanus” néven nevezik a kun népet.

Kun Miatyánk

”… kun nyelvemlék . A II. István által 1124-ben, ill. IV. Béla által 1239-ben Magyarországon letelepített kunok egyetlen összefüggő szövegű nyelvi maradványa. A nyelvüket már tökéletesen elfelejtő kun leszármazottak évszázadokon keresztül örökítették apáról fiúra az őseik nyelvére lefordított Miatyánkot. A szöveg egyre romlott, hangok, szótagok, sőt szavak változtak, cserélődtek föl, maradtak ki vagy toldódtak be. A szöveg elejére négy latin szó is tapadt, a contextusba (szövegbe) pedig magyar szavak is bekerültek. Több változata ismeretes; romlott szövegtöredékei kunsági mondókák és borköszöntők „értelmetlen” szófűzéseiben bukkannak föl. A magyarországi kunok nyelvének kutatásában nagy jelentőségű.” 3 (Tasnádi Edit)

A kun nyelvemlékeinek kutatásával Mándoky Kongur István sokat foglalkozott. ( A kun nyelv magyarországi emlékei. Karcag, 1993.) A szerző részletesen elemzi nyelvemléküket. A XIII. század közepén Magyarországra települt kunok nyelvének kevés emléke maradt ránk. Különösen az egybefüggő szövegemlékek, s azok egy része sem hiteles. Valamennyi kun szövegemlék közül a legbecsesebb. Több mint 100 változatát gyűjtötték össze a kunsági múzeumok, diákkörök, kutatók a Kun Miatyánknak.

A XVI. század végén, a XVII. sz. elején szórványosan élt még a kunok ősi nyelve, de a reformáció kiteljesedése után már nem.

Szerte a Kis- és Nagykunságban még feltételezhetően ma is sokan ismerik a kun miatyánkot, mivel egyes kunsági városokban (Karcag, Kisújszállás) 1948-ig a gimnázium tananyagába tartozott, s a helyi lapok is időről időre közzétették az egyes változatokat.

A kun miatyánkról a tudományos közvélemény csak a 18. század közepétől vesz tudomást. Mándoky Kongur István írja: „A 18. sz. 30-as, 40-es éveiben viszont – a jászkun kiváltságok visszaszerzése és megerősítése idején – a már valószínűleg csak kevesek által tudott szöveget hivatalosan ismét felelevenítik és terjesztik… Természetesnek tartjuk, ha ekkor a jogtalanul eladott, illetőleg elzálogosított Jászkunság népe – a régi kun őslakosság leszármazottai és velük a bujdosás és menekülés évei után a Kunságban letelepedett, de már szintén kun öntudatú magyarok – a hajdani kiváltságokat visszaszerzendő, a kun folytonosság igazolására minden, a kunokra valló bizonyítékot összegyűjtött és igyekezett azokat felmutatni. Egyik ilyen bizonyítéknak számított kun etnikumunk mellett e kun nyelvű szöveg. A kun miatyánknak közismertté tétele ugyanakkor a már egy-két évszázada nyelvében elmagyarosodó kunok öntudatát növelte, s nagy erőt adott a kiváltságok visszaszerzésének küzdelméhez.” (a redempcióhoz)

1744-ben Kollár Ádám udvari tanácsos lejegyezte a Bécsben járt jászkun küldöttség megbízottaitól a kun miatyánkot. Ettől kezdve a külföldi és hazai szakirodalom is egyre többször emlegette. A karcagi Varró Istvánt tartották a kun nyelv utolsó ismerőjének.

Mándoky István sorról sorra elemzi, s hangról hangra igazolja, hogy a kun miatyánknak nemcsak a neve „kun”, hanem valóban, igazolhatóan (tartalmi, alaki, hangtani bizonyítékai eloszlatják a régebbi kételyeket) kun nyelvemlék. A szöveget hangtanilag teljesen igazolják kun személy- és helyneveink, a magyar nyelv kun eredetű jövevényszavai, a kunsági tájszavak is. Sajnos szövege nagyon romlott formában maradt ránk, hiszen lejegyzése idején már aligha élt a kun nyelv. Az is lehetséges, hogy csak a lejegyző nem tudott kunul, de ez a hibás forma lejegyzése is dicséretes tett volt a részéről. A kun miatyánk tele van hungarizmusokkal, a szöveg tehát csakis Magyarországon keletkezhetett, s valószínűleg a reformáció korában vagy azután, mivel a protestánsok használta Máté evangéliumbeli (6:9-13) miatyánkot tartalmazza.

Első változat (szövegrekontstrukció: Mándoky Kongur István)

BIZIN ATAMIZ KIM-SIN KÖKTE
SENTLENSIN SENIN ADIN
DÜSSÜN SENIN KÖNLÜN
NECIK KIM JERDE ALAY KÖKTE
BIZIN EKMEGIMIZNI BER BIZGE BÜT-BÜTÜN KÜNDE
ILT BIZIN MINIMIZNI
NECIK KIM BIZ DE IYERMIZ BIZGE ÖTRÜ KELGENGE
ILTME BIZNI OL JAMANGA
QUTQAR BIZNI OL JAMANNAN
SEN BARSIN BU KÜCLI BU CIN IYGI TENRI AMEN.

Másik változat:
BEZÉN ATTAM AZ, KENZE KIKTE
SZENLÉSZEN SZEN ÁDON
DÖSÖN SZEN KÜKLÖN
NITZIÉGEN GÉRDE, ALI KÉKTE,
BEZÉN AKÓ MEZNE, OKNÉ MEZNE
BERGÉZGE PITLEÜTÜR KÜNGÖN,
IL BÉZEN MÉNE MEZNE
NESZEM BEZDE JERMEZBEZGE
UTROGERGENGE
ILT ME BEZNE OLGYAMANGA
KUTKOR BEZNE ALGYA MANNA
SZEN BORSZONY BOKA CSALLI
BÓTSON IGYI TENGERE. AMMEN

Fordítás:
Mi atyánk, ki vagy a mennyben (égben),
Szenteltessék meg a te neved,
Szálljon le közénk a te akaratod,
Ugyanúgy a földön, ahogy az égben;
A mi kenyerünket add meg nekünk minden nap
Vidd el a mi bűnünket,
Amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk jövőnek;
Ne vigyél minket a rosszba,
Szabadíts meg minket a rossztól (gonosztól);
Te vagy ez az erős, igazságos jó Isten; ámen.

Harmadik változat :
Bezem atamiz, kim szem kükte. (Mi atyánk, ki vagy az égben.)
Szemlészün szem adin. (Szenteltessék meg a te neved.)
Kelszin szenin, hanlekin. (Jöjjön el a te országot.)
Dözünszün szen künlüm, (Történjék a te akaratod,)
nizsekim zserde, alaj kükle. (ugyanúgy a földön, mint az égben.)
Bezem ötmekemezne ber bezge (a mi kenyerünket add nekünk)
bütöm bütöm ba gön. (minden egyes és a mai napon is.)
Al bezem menemezme nizsem (Vedd el a mi bűneinket, miképpen)
bezde jajirmiz, bezge ötrü gelenge. (ami sértőinknek mi is megengedünk.)
Iltme bezne al zsamanga, (Ne tégy minket kísértésbe,)
Kultkor bezne ol zsamenge. (Vegyél ki minket a gonoszból.)
Szen barszen, böke, csolik, (Te vagy az erős, hatalmas úr,)
botan is tengri. – ámen. (parancsoló igaz Isten. – ámen.)

Kunszentmiklósi

Kun miatyánk Kun imádság
(Bognár András fordítása)

Bezén Attmaz! (Atyánk, ki a mennyekben vagy, )
Kenze kikte. (tied az erő, tied a név! )
Szen lészen szenadon. (Valósuljon meg országod )
Dösön szen küklön. (mind a földön, mind az égben! )
Nicigen gerde ali kektebezén, (Különösen-jó kenyerünket )
akomuzne okne menze, (ajándékozd nekünk máma! )
Okne mezge hergezge, (Bocsásd meg a vétkeinket, )
Pitpütor il bézen méne mezne (miként mi is megbocsátunk )
neszem bezde jermezbezge. (a csapdába cselezőknek! )
Utrogergenge illme bezne olgyamanga, (Szabadíts az ellenségtől! )
kutkor bezne algyamanna. (Te vagy, aki szerteszórod )
Szen borson hoka csalli. (Gonosz-csalárd ellenünket – )
Bocson igyi tengere, Amen. (Megbocsátó, jóságos úr! (Amen) )

Túrkevén fennmaradt 20. századi változat (Györffy Lajos lejegyzése)

Bezon atamaz kemze kekte
Szenlészen szen adon
Doson szen küklön
Nic jégengerge ali kekte
Bézen akomozne
Oknemezne bergezde
Pitbütor küngön
Il bézen ménemezne
Neszembezde jemrezbezge
Utrogergende
Iltne bezne oldzsamanga
Kutkor bezne oldzsamanna
Szenbarson bo kacsali
Bo csonyogi
Tengeri amen

Gróf Kunn Géza: Codex Cumanicus. Bp. 1880. 26. oldalán a következő változatot közli: 15

Bezén attamaz kenze kikte szen lészen adon
dösön szenküklön niczigen gérde ali kékte bézen ok-
mozne berbezge pitbütör küngon
il bezen méne mezne neszem bezne
jermezberge utrogergenge iltme bezne
olgya magna kutkor bezne álgya manna
szen borsong boka csalli igye
tengere. Ámen.

Felhasznált irodalom:

1. Kun Miatyánk. Szolnok megyei múzeumi évkönyv, 1973.
2. Világirodalmi lexikon 2. köt. 280. old.
3. Világirodalmi lexikon 6. köt. 786-787. old.
4. Gyárfás István: A jász-kunok története II. köt. (232-234. old.)
5. Mándoky Kongur István: A kun nyelv magyarországi emlékei. Karcag, 1993.
6. Kiss Lajos: Györffy István 1884-1939. In. Karcagi Kalendárium 2000. 25-45. old.
7. Kun Hírmondó: A Kunszövetség Hírlevele 2001/5-6. sz.
8. Ligeti Lajos: A Codex Cumanicus mai kérdései. Bp.: Kőrösi Csoma Társaság, 1985. (Keleti értekezések 1.) 24. old.
9. A Kun Kódex találóskérdései. In. Amu-darja széles vize: Válogatás a török népek folklórjából… Karcag, 2002. Barbaricum K. 35-44. old.
10. Györffy György: A 750 év előtt beköltöző kun társadalom a Codex Cumanicus alapján. In. Jászkunság, 1990. február. 70-80. old.
11. Aydemir Hakan: Új kutatási irány a kun-magyar nyelvi kapcsolatok terén. In.: A Jászkunság kutatása 2000. Jászberény-Kiskunfélegyháza, 2002. 155-166. old.
12. Baski Imre: Lube. In.: A Jászkunság kutatása 2000. Jászberény-Kiskunfélegyháza, 2002. 167-170. old.
13. Körmendi Lajos: A Nagykunság képe az irodalomban. In.: Víz- és emberformálta táj. (Konferenciakötet) Kisújszállás, 2001. 51-65. old.
14. Örsi Julianna: Kötöny népe: A kunok történelmi üzenete a mának kiállításvezető. Finta Múzeum, Túrkeve, 2005. 16-17. old.
15. Makra Sándor: A kunok hiedelemvilága. In. Jászkunság, 1990. 2. sz. április. 81-94. old.
16. Bartha Júlia: Nagykunsági néprajzi tanulmányok. Karcag, 2007. 7-23. old.
17. Baski Imre: Csagircsa: Török és magyar névtani tanulmányok 1981-2006. Karcag, Kunszövetség, 2007. 320 old.

             Víg Márta
középiskolai könyvtáros