| Kun őseink kőszobrairól: kamennaja babák
A 4-es számú főútvonal mellett, Karcag határában az egykori középkori kun település, (Hegyesbor) a Kis-Hegyesbori halmon 9 kőképből álló monumentális szoborkompocízió, különböző irányba tekintő kőszobor – Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész, második újkori kunkapitányunk alkotásai – hívják fel magukra a figyelmet.
Két nagyméretű szobor a kun ősapának és ősanyának állít emléket, arccal a régi haza, Ázsia felé fordulva, kelet felé néznek. A hat nagykun település és Berekfürdő lakossága állíttatta 1995-ben (okt. 7.) a kun emlékpark szobrait a XIII. században betelepült őseik emlékére. Varga Mihály országgyűlési képviselő avatóbeszédét követően Salim A. Kurmangujin Kazakisztán magyarországi nagykövete avatta fel Győrfi Sándor alkotását. Ezek a szobrok nem reprodukciók, hanem műalkotások. Hasonló szobrokat a kipcsak-török népek állítottak elhunyt felmenőik emlékére. A kézben tartott áldozati csésze helyett itt a hét kun katona kezében a Hatkunság (Karcag, Kisújszállás, Kunmadaras, Kunhegyes, Túrkeve, Kunszetmárton) és Berekfürdő településeinek címere látható.
A kutatók véleménye megoszlik arról, hogy az eredeti, régi kőszobrok kit ábrázolnak. Egyesek úgy vélik, hogy a szobrokra nem a halott képmását mintázták, hanem az ellenségét. Míg mások a család kiemelkedő alakjának, a valódi ős síremlékének tekintik azokat.
A dél-oroszországi kunok anyagi és szellemi kultúráját a sírleleteken kívül a halottak tiszteletére emelt, férfiakat és nőket ábrázoló kőszobrok, az ún. „kamennaja babák”, a kun őskultusz emlékei alapján is megvilágíthatjuk. „A kunok nagy halmot emelnek a megboldogult felett, és szobrot állítanak neki, mely Keletnek néz, és a köldöke előtt serleget tart a kezében – írja Willelmus de Rubruk – mely máig a legismertebb forrásadat a szoborállítás kun szokásáról.
Ezrével álltak régebben a dél-oroszországi sztyeppén az elhunytat díszes viseletben, álló vagy ülő testtartásban, a messzeségbe tekintő kőszobrok, melyek hasuk előtt összekulcsolt kezükben ivóedényt tartanak. Az idők folyamán a szobrok többségét eredeti helyükről elhurcolták, építőanyagnak felhasználták, összetörték, megsemmisítették. Pletneva (1974) állította össze először a szobrok teljes leletkataszterét. Daszkiewicz kiegészítette ezt a gyűjtést (1982). A különböző forrásokban említett szobrok számát 1650-re teszi. Ebből azonban csak 730 példány maradt meg különböző múzeumi gyűjteményekben (Berlin), szabadtéri bemutatóhelyeken.
Ikonográfiai jellegzetességei, előzményei, hitvilági jelentése és szerepe miatt a kunok művészete a belső-ázsiai és dél-szibériai régi török népek hasonló művészetéből származtatható, melyet a VI. században az Altáj-vidéki türkök hoztak létre.
A türk szobrok férfiábrázolások realisztikus viseleti részletekkel, a behajlított jobb kézben edénnyel. Ezeket a szobrokat nem a sír fölött állították fel, hanem négyszögletes, kövekkel kerített térségek keleti oldalán, arccal kelet felé. A kutatók többségének véleménye szerint a köves térségek torozóhelyek voltak. Temetés után itt állították fel a halott képmását, áldozati szertartást tartottak. Az ujgur birodalom megalakulása után (745) új szobortípusok tűntek fel. A férfialak az edényt két kézzel tartja, gazdagabb a veretes öv díszítése és megjelenik a hajviselet ábrázolása is. A következő időszak szobrai is az edényt két kezükkel tartják, s megjelennek a női szobrok is. A kőszobrok állításának szokása a XI-XII. században ért véget ezen a vidéken az iszlám elterjedése miatt.
A kelet-európai sztyeppe szobrai e művészet szerves folytatásának tekinthetők: a szobrok mindkét kezükkel tartják az edényt, a viselet ábrázolása részletező, megjelennek a portrészerű ábrázolások, de vannak közöttük csak fejjel, fejjel és kezekkel kifaragott oszlop- vagy sztéleszerű kialakítású sematikus arcábrázolásúak is. E türk eredetű művészet kelet-európai meghonosodását, sajátos továbbfejlődését és virágzását a régészeti kutatás a kunoknak tulajdonítja.
A dél-oroszországi kőbabák első tipológiai rendezését 280 emlék alapján Federov-Davydov végezte el. (1966, 1968) A szobrokon ábrázolt eszközöket, viseleti tárgyakat, fegyvereket összevetette a sztyeppei régészeti anyaggal, az összes nomád sírlelet alapján kidolgozott időrend ismeretében a XI-XIII. századra keltezte azokat. Az eredeti helyükön feltárt szobrok mindig kurgánokon álltak, XI-XII. századi temetkezések voltak.
A viselettörténeti és egyéb bizonyítékok amellett szólnak, hogy a kunok hozták magukkal a Fekete-tenger vidéki sztyeppékre a halotti szobrok állításának szokását. Ez a szobrászat a XI-XIII. század folyamán alattuk virágzott ki. A dél-oroszországi szobrok elterjedési területe megfelel a kunok település történetének. Legnagyobb mennyiségben a Donyec mentén, a Dnyeper középső folyásánál és az Azovi-tenger északi partvidékén fordulnak elő. A kutató a szobroknak három fő típusát állapította meg: álló, ülő, kéz és láb ábrázolása nélküli szobrok. A szobrokon ábrázolt viseletet felhasználhatjuk a XI-XIII. századi kunok viseletének bemutatására.
A férfi szobrok fejét kúpos vagy félgömb alakú sisak fedi, melyen a következő részletek figyelhetők meg: homlokpánt, orrvédő vas, külön ráerősített sisakcsúcs. Néha a sisak cikkelyekből épül fel, ill. keresztpánttal osztott. Egyes szobrokon a tarkót tarkó- és nyakvédő fedi, amely sodronypáncélból vagy vasból készült. Az arcok szakálltalanok, vékony, kipödört bajuszt viselnek. Hátul varkocs ábrázolása látható: egy vagy három hajfonat szabadon lelóg a hátközépig vagy a három hajfonat a tarkónál csomóba kötött. A testen elöl két mellvédő korong látható, hátul pedig egy vagy két hátvédő korong, amelyeket a vállon átvetett és a karok alatt elvezetett szíjakkal rögzítettek hátul, rendszerint keresztirányban. Ezek is a harci felszerelés részét képezték. A korongokat a kaftán vagy a bőrvért fölött viselték. A felsőruha középen záródó, térdig érő kabát háromszögletű vagy kerek nyakkivágással. Ritkán a gallér szélesen nyitott, lekerekített. A ruhaszárnyak szegélyén középen és alul széles, geometrikus díszű sáv húzódik. A felső karon széles, pántszerű vagy négyszögletes díszítés található. (Nemez vagy szövet rátétekre, hímzett szegélydíszre gondolhatunk.) A kabát öv alatti részét az ülő szobrokon nem ábrázolták. Az öveket általában vereteket vagy mintát érzékeltető díszítés nélkül ábrázolták. A kunoknál az öveket nem borították pompás veretsorok, a csatok is egyszerűek voltak. Az övre függesztve baloldalt látható az íj íjtartó tokban, a szablya, a tűzszerszámos zacskó, a csiholó és a fenőkő. Jobboldalt a tegez, a kés és a fésű, s néha más tárgyak is: korbács, ár, bogozó, kampó, zeneszerszám. A teljes övfelszerelés ábrázolása a szobrokon igen ritka. A kunokra jellemző az íjtartó típusa, ez az ún. készenléti íjtartó – az íj formáját követő bőrtok - , amelyben az íjat felajzott állapotban helyezték el, belőle az íj csaknem félig kiállt. A szobrokon a nadrágot nem ábrázolták. Csak sejthető, hogy buggyos nadrág tartozott a ruházathoz. A csizmák szára magas és szűk. A szár teteje elöl csúcsos és szíjazattal kapcsolódik az övhöz, ami arra enged következtetni, hogy a csizmák szára igen puha bőrből készült.
A női szobrok viseleténél a fejrevalók igen változatosak: magas, kúpos kalapok elöl kiugró vastag karimával, süveghez hasonló forma, lapos főkötők és sapkák, fejhez simuló csuklyák. Mindegyikhez csatlakozhat egy hátul lelógó szövetfátyol, amelyet csattal kapcsolnak a fejfedőhöz, ami néha teljesen eltakarja a hajfonatokat, máskor egy vagy két hajfonat látszik. A fej két oldalán, a fül mögött ívelt, szarv alakú rovátkolt díszítményt figyeltek meg. A szarv alakú díszítmény kosszarvat ábrázol. Az egyes török népeknél lakodalmas szokás volt, hogy a menyasszony kos képében jelenik meg. Tehát a menyasszonyi öltözék tartozékáról lehet szó. Gyakoriak a fülbevaló ábrázolások, amik egyszerű karikák, gömböcskével vagy kettős kúppal díszített karikák, de láthatók gyönggyel, csepp alakú dísszel, fésűs függővel ellátott fülbevalók is. A nyakon két fajta dísz látható, melyet gyakran együtt ábrázolnak: különféle függőkből összeállított nyaklánc, alatta torques (nyakperec, kettő vagy három is). A nyakláncról középen külön szálon kis, geometrikus formájú tárgy függ. Talán amulett-tartó lehetett. A felsőruha a férfi szobrokéval egyező. A szobrok csuklóján ferdén rovátkolt sávok láthatóak, melyek sodrott karperecet érzékeltetnek. Az övre függesztett tárgyak között jobboldalt látható egy kerek tükör, fésű, kés, erszény vagy készségtartó zacskó. Ismeretlen rendeltetésű tárgyakat is ábrázolnak pl. egy hosszú bojt vagy kendő. A csizmák a férfiakéhoz hasonlóak, a hozzájuk kapcsolódó szíjazat ábrázolása azonban ritka.
A férfi és női szobrok kezében lévő edények leggyakrabban hengeres formájúak. Ezeknek egyik csoportjánál a száj és a talp karimája megvastagított. Ritkábban előforduló formák: kúpos pohár, talpas serleg, csupor. Nyilvánvalóan ivóedényekről van szó. Az elnagyolt forma agyagedényeket érzékeltet, a pohár- és serlegforma fém- vagy üvegedényt sejtet.
Egyes kutatók szerint az álló alakok a törzsi-nemzetségi arisztokrácia tagjait jelenítik meg, ezek általában teljes harci felszerelést viselnek, az álló női szobrok gazdagon ékszerezettek. Az ülő szobrok a kevésbé vagyonos középréteg hagyatékának tartható.
Az emlékek ezreit létrehozó kun kőszobrászat hátterében fejlett mesterségeknek kellett állniuk: kőfejtő, kőfaragó. A szobrok leggyakoribb nyersanyaga a homokkő (54 %), gránit (40 %), mészkő, kréta, mészpala (6 %). A szobrokat a kőbányáktól nem túl messzire, kb. 100 km-re szállították, s a kőfaragó műhelyek is itt lehettek.
A kun szobroknak nincs egységes magyar elnevezésük. Ezek a szobrok az elhunytat ábrázolták, de ezeket nem a sír fölött állították fel, ezért a sírszobor elnevezés nem helyes. A csészetartó szobor sem pontos, mert nem mindegyik típust ábrázolják edénnyel. Jelentésük szerint azonban halotti szobrok. „Egy XIX. században lejegyzett adat valószínűleg az eredeti magyar elnevezést őrizte meg: a kiskunsági Izsák határában Kun Kép állt, férfit ábrázoló faszobor, melyet határjelként használtak. A régi, tömör népi kifejezés azt érzékelteti, hogy az alkotások lényege hasonmás voltukban rejlett”. 1 Kunszentmiklós határában, Orgovány és Pálospuszta között is volt Kunkép határdomb.
A szoborállítás szokása a Magyarországra költözött kunoknál valószínűleg tovább élt, bár egyetlen szobor sem maradt ránk. Kő hiányában elképzelhető, hogy ezek fából készültek, s a kereszténység terjedésével többségük megsemmisült, néhányat azonban határjelként tovább használhattak.
A karcagi kun emlékpark méltó jelkép és tisztelgés a keleti örökséget ránk hagyó ősök előtt. Jurtaszerű pihenőhelyet is találhatunk itt.
„A jelenben továbbélő múlt, a kun azonosságtudat bálványszerű megtestesülése ez az emlékhely”. 4 Aki arra jár, térjen be oda néhány percnyi sétára, pihenőre!
Forrás:
1. Pálóczi Horváth András: Hagyományok, kapcsolatok és hatások a kunok régészeti kultúrájában. Karcag, 1993. 53-95. old.
2. Gyárfás István: A Jász-Kunok története. I-IV. köt. Kecskemét, 1873.
3. Ökrösné Bartha Júlia: Kun emlékpark. Karcagi Kalendárium 1998. 199-200. old.
4. Körmendi Lajos: Karcag. Idegenforgalmi ismertető, 1999.
5. A magyarság néprajza. 2/2. köt.: A magyarság tárgyi néprajza. 347-348. old.
6. Kunkovács László: Kőemberek: A sztyeppei népek ősi hagyatéka. Bp.: Masszi K., 2002. (Napút könyvek 3.)
Víg Márta
középiskolai könyvtáros
| |