Kunhegyes - kunhegyes.lap.hu - Kunhegyes Startlap
Kunhegyes STARTLAP
     
Partnerek
     
Csárdák, betyárok

A kunhegyes környéki csárdákról és betyárokról

A Kunságnak, benne Kunhegyesnek a 19. században nem alakulhatott ki színes betyárvilága, mert itt a réti jószág nem urasági volt zömében, hanem a parasztok jószága, közösségi tulajdon, így innen nem is igen loptak. A táj, a terület, a láp, a mocsár világa azonban kiváló búvóhelyet adott mégis némelyiküknek.

Egyik legjellegzetesebb vendéglátóipari üzlettípusunk ma a csárda, helyi specialitásokat kínáló étterem. A csárdá k a török hódoltság megszűnése után keletkeztek. A 18. század közepétől fontos szerepet töltöttek be az utazó vendégek és a pusztai, falusi emberek vendéglátásban. Sajátos társasági élet is folyt bennük, s fontos volt szerepük a hírvivésben is.

Régi belső ill. közelebbi kunhegyesi csárdák: Alsó Tsárda a mai Kazinczy út sarkán állt, – az utca régebbi neve Csárda köz volt. Az alvégen volt a malomközi csárda . Úgy mondták, hogy egyrészt az alvégi lakosság, másrészt a malomban őrletők kiszolgálása végett épült. Tudunk még Péntek -, Barakk -, Morgó - (1824-ben leégett), Cserepes - és Aranyosi csárda (1784-től) létezéséről. A kunhegyesiek küldöttsége ez utóbbi mellett köszöntötte 1849. január 5-én a Debrecenbe tartó Kossuth Lajost.

Kunhegyes környéki csárdák: Tibuci, Putri, Rongyos, Búszerző.

A betyárok életében az egyik legfontosabb szerepet játszotta a csárda. A betyár szó eredeti jelentése: dologtalan suhanc, nőtlen legény, akinek sem állandó munkája, sem földje nincs. Hazánkban a betyárként élők két legfontosabb típusát különböztetjük meg: az Alföldön, sík területen könnyen mozgó lovas betyárt és a hegyvidéki, dombsági erdőségekben tanyázó, gyalogszerrel (később kocsin) járó betyárt . Míg az egyik léte a pusztai nagyállattartáshoz kötődik, mert ló- és szarvasmarha-elhajtásból él, addig a másik az erdőben makkoltatott disznó vagy juhfalkát tizedeli, a vásározó kereskedőket, a vagyonosabb utazókat fosztogatja.

Szinte minden faluban és városban voltak bizományosaik: számadók, nemesi udvarok, nagygazdák, mészárosok. A kunhegyesi Elek Imre gyors vagyongyarapodásáról azt suttogták, hogy éjszaka állatállománya olykor egy-egy birkanyájjal is gyarapodott. Ilosvai Varga Imre nagykunkapitányunkról azt mesélték, hogy igen jó érzékkel tudta elsimítani a betyárok ügyét a csendőrökkel.

Híres alföldi betyárok voltak: Bogár Imre (1862-ben akasztották fel), Fábián Pista (1849 után), Jáger Jóska (női ruhában járt) és Zöld Marci ( 1790 körül született), aki rajtaütéssel támadta meg a védtelen postakocsit, udvarházakat. Bukását árulás okozta, egy gulyás adta fel, amikor egy Fegyvernek környéki tanyán rejtőzködött négy társával. (1809-ben vagy) 1816-ban akasztották fel.

Zöld Marciról beszélték, hogy sűrűn megforduló betyár volt környékünkön: a Bige-fertő szigetein, közel a Tibuci csárdához, de főleg a Putri meg a Rongyos csárda volt a látogatása célja. Állítólag a Rongyos csárda özvegyasszonya miatt jött. Mindkét csárdához közel volt egy-egy nagy mocsár, úgyhogy zsandárszag esetén könnyű volt eltűnni. Nem betyárkodott a Kunságban. Talán Orczy bárót sarcolta meg egyszer-kétszer.

Kunhegyesen lakó, Sáros megyéből származó, suttogva betyárnak mondott, ember volt Dihenes Tamás , aki egy Békés megyei marhafelvásárlónak volt cenzárja. Ő Kunhegyesről hajcsárnak fogadta fel gonosz Kis Lajost, Csete Ferkét, vak Szilágyi Gazsit . Nem önálló banda, hanem egy nagyobb bandának a tagjai voltak. Tamás nős ember volt. Felesége egy Sáros megyei földesúr juhász számadójának volt a lánya, igen-igen szép asszony. A házuk az alsóvégen volt. Arra gondosan ügyeltek, hogy Kunhegyesen, de még a környéken se kövessenek el betyárságot.

Szűcs Sándor könyvében ( A régi Sárrét világa ) olvasható egy Kunhegyes környéki eset, Kis Víg Miska története, ( Kisvég Miska ), aki híres sárréti betyár volt. Otthon Mihálynak hívták, Miska a betyárneve volt. Állítólag termete miatt nevezték Kis-nek. Bár nem volt alacsony ember, csak „karcsú, vékony, takaros, jó ábrázatú”. Évente egyszer látogatott a szülői házba, legtöbbször szakadó esőkor jelent meg (az elmossa a betyár nyomát) pénzt hozott, szótlanul üldögélt, s hamarosan távozott szép fekete, Madár nevű lován. „Madár ez, holló madár!… Feketében jár, száll… Engem repít, engem gyászol… - így mondta.” Nem olyan volt, mint a neve: nem volt vidám ember.

Öreg isten, mi az oka ? / Körül veres az ég alja. / Éles bú járja szívemet, /Siratom az életemet” – ez volt a kedvenc nótája)

A sárréti betyár Kunhegyes környéki esetét egy számadó mesélte el, aki szegről-végről rokona volt: „Egy eset különösen elkeserítette Miskát…A Kunhegyes felé eső Rongyos csárda állásában egy tiszabői szegény embert megöltek a tehene áráért. Miska éppen ott járt akkor, s egy ideig még a csárdás is reá gyanakodott. Csak később derült ki, hogy egy Jeles Matyi nevű kapcabetyár volt a tettes. Sok kárt, bajt okozott ez akkoriban. Sokan fenték rá a fogukat, de ügyes fickó volt, nem sikerült elcsípni, pedig könnyen felismerhették, mert csakugyan „jeles” volt. Valahol ugyanis homlokon csaphatták, és a megmaradt forradás nyomát szemére rántott sapkájával takargatta. Jeles Matyi hol itt, hol ott bojtárkodott, s alkalmasint továbbállt lóval, tehénnel. Kis Víg Miskával Szentes környékén egy tanyában hozta össze a sors ismét. A gazda megvendégelte Miskát, ismerősök voltak rég, s asztaluknál ott ült hajadonfőt kocsisuk is, akiben felismerte a betyár Jeles Matyi kapcabetyárt, akivel elszámolni valója volt a Rongyos csárdában történtek miatt. Miska vacsora után kiment beszélgetés ürügyén a kocsishoz, s csak órák múlva tért be a házba. A háziak már gyanakodtak: „A betyár, csak betyár!”

•  No fiam, jól kibeszélgettétek magatokat.

•  Részemről jól, bátyámuram. Az lett a vége, hogy fogadhat kelmed másik kocsist.

•  Hogyhogy?

•  Úgy, hogy ezt elküldtem, mert már úgyis éppen menni akart a kelmed két lovával meg az enyémmel. Jót nevetett volna a markába! Hallották már hírét Jeles Matyinak?

•  Nem.

•  No, hát ez volt az!

Kis Víg Miskát Szabolcs vármegyében fogták el. Neki is akadt árulója. Állítólag Püspökladány alatt akasztották fel egy domb tetején. A téglából épült négyágú akasztófa egyik oszlopa a halála után leomlott, a szájhagyomány szerint nem lehetett újraépíteni, mert ismét ledőlt.

„Dombra állították az akasztófát,
Kire Kis Víg Miskát felakasztották.
Fújja a szél szép gyolcs ingét, gatyáját,
Összeveri réz sarkantyús csizmáját.

Szintén Szűcs Sándor említ még egy környékünkön gyakran megforduló betyárt, Csali Pistát , aki az utolsó híresek közül való volt. Egyszer a kunhegyesi bitangistállóban négy jó ló állott a jászolon. Ő is betoppant a derzsi uraság paripáival, de épp csak annyi ideje volt, hogy beköthette őket, már jöttek is az üldöző zsandárok. Nosza elébük sietett, s a község bírájának adva ki magát, betessékelte az urakat a tanácsházba. Ahogy beléptek; hitelen rájuk zárta az ajtót. A négy bitang lovat is magával vitte.

Első nagy válsága 1848 után volt a csárdáknak. A szabadságharc leverés után a közbiztonság ügyét német zsandárokra bízták. Ezek főként a honvédek üldözésével foglalkoztak, s ebben az időben a betyárok mellett a hitvány tolvajok, lókötők, zsiványok, útonállók lesipuskások hihetetlenül elszaporodtak. A hatóság nemkívánatosnak nyilvánította a puszták jellegzetes építményeit, s mindent megtett, hogy elpusztítsa őket. A vaskezű Ráday Gedeon (1868-1871) meg a tőle tanult csendbiztosok ráncbaszedték a betyárokat. A kun városok tanácsai is szigorúan fogták a pusztaiakat, nem tűrték a betyárokkal való cimboraságot.

„A hurokra került híreseket még csak elkárogta a varjú, de a szegénylegények sepredékét, a házásókat, csihét ütő bajkeverőket, késelő kapcabetyárokat, akik ott is loptak, ahol jóllaktak, s akik a szegényember zsebét is kifordították, ezeket tán még a kutya se vonította el. Vén pásztoroktól és régimódi tanyai emberektől tudom, hogy az ilyenekkel cseppet sem teketóriáztak, hanem, ha tetten kapták, keresztül rántották rajtuk a vonót. A fokos, az ólmosbot, vagy a kútkolonc hallgatott. A szik meg kilúgozta belőlük a rosszaságot” – írja Szűcs Sándor néprajzkutató.

A nagy legelők feltörésével és tagosításával, a folyók szabályozásával vége szakadt a külterjes, rideg állattartásnak, s ezzel együtt a szilajpásztorok és a betyárok világának.

A végső hanyatlását a vasút és a kövezett utaknak a megjelenése okozta a csárdáknak. Az ármentesítések miatt a forgalom iránya is áttevődött más utakra, s az addig nagy forgalmú utak elnéptelenedtek. A csárda már nem volt nagy jövedelemforrás. Néhány átvészelte az idők viharát (pl. Hortobágyi, Látóképi, Kadarcsi, Patkós), s ma új tartalommal, eredeti hivatásának megfelelően szolgálja napjaink országúti vándorait, de a régi „törzsvendégek” hiányoznak, illetve azok imitálóit is meg lehet néhány órára „rendelni”.

A néhány fennmaradt történetet azonban őrizzük meg, ez is múltunk, szülőföldünk történetének része, egy eltűnt, letűnt régi világé.

A téma bővebb feldolgozása olvasható:
A Kakat hagyatéka… (Kunhegyesi helytörténeti füzetek 2.) 65-111. old.
„Itt születtem én, ezen a tájon” (Kunhegyesi helytörténeti füzetek 6.) 47-96. old.

            Víg Márta
középiskolai könyvtáros


     
FRISS HÍREK - fn.hu
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77